May 6 • Varga Dani

3 részvény, ami a koronavírus alatt hatalmas pénzt termelt

A koronavírus alatt is lehet komoly pénzeket keresni a tőzsdei részvényeken. Nézzük meg azt a 3 részvényt, akiknek a koronavírus egyenesen jót tett és rekord profitokat tudtak elérni az elmúlt hónapokban.
A koronavírus alatt is lehet komoly pénzeket keresni a tőzsdei részvényeken.
Nézzük meg melyek azok a cégek, akikkel a vírus alatt jó hozamokat lehetett elérni.
Lássuk azt a három céget, akiket egyáltalán nem érintette negatív irányba a vírus, sőt nagyon komoly nyereséget tudnak csinálni, mi több ez a részvényárukon is tükröződik. Ebből pedig az következik, hogy akik ezeket a részvényeket januárban megvásárolták komoly nyereséget tudtak realizálni az elmúlt 3 hónapban.

TELADOC HEALTH INC

A fő koncepciójuk, hogy az orvoslás határok nélkül történhessen. Ezt a digitális technológia terjedésével érintik el. Itthon a legismertebb termékük a BestDoctors. A BestDoctors egy olyan világszinten több ezer orvosból álló csoport, akik a saját szakterületükön a legjobb szakemberek. Dióhéjban ez annyit jelent, hogy telefonon vagy az applikációjukon keresztül rögzíted a problémádat. Ha volt már előző orvosi diagnózisod vagy orvosi papírjaid akkor azokat is beküldöd nekik. Itt ki tudod választani az adott terület specialistáját, aki beszél Veled, átnézi a korábbi diagnózisaidat és ő egy sajátot állít fel. Esetleg elküld különböző vizsgálatokra ha szükségesek, majd ez után vonja le a következtetéseket.

Ez pedig a mostani időszakban elképesztő forgalmat és bevételt generált nekik. Gondolj csak bele abba, hogy itthon sem lehetett elmenni orvosokhoz, kórházakba hacsak nem életmentő műtétre volt szükséged. Ez sok más országban is hasonlóképpen volt. Itt jöttek ők a képbe. Otthonról egy specialista állított fel profi diagnózist rólad. Valószínűleg az elkövetkezendő években is óriási növekedés lesz a cégben.

Ha valaki januárban megvásárolta a Teladoc Health részvényét, ő májusra kényelmesen megduplázta a befektetett tőkéjét. Persze sosem csak egy részvénybe fektetünk, viszont figyelemreméltó teljesítmény, hogy alig 3 hónap alatt több, mint dupláját éri a cég köszönhetően a koronavírus járványnak. Ne feledd hát, hogy valami lehet katasztrófa és lehetőség is csak rajtad áll melyiket veszed észre!

ZOOM

Őket talán nem is kell részletesen bemutatnom, hiszen van rá esély, hogy a cég ahol dolgozol vagy ha közepes vállalkozás vagy már használtad. Ugyanaz, mint a Skype vagy a Microsoft Teams program, azaz online tudtok egymással beszélgetni videón keresztül. Mivel a Zoom egy önálló cég, és ez a fő profilja, míg a Skype a Microsoft alá tartozik, így a vírus pánikból nagyon erősen tudott profitálni. Hiszen minden cégnek akik nem zártak be, online üzemmódra kellett átállni, amihez a kapcsolattartás elengedhetetlen.

Itt érkezett a Zoom, ami nagyon kedvező áron hozzáférést biztosított ezekhez az online találkozókhoz és beszélgetésekhez. Webinarokhoz és online konferenciákhoz is robbanásszerűen elkezdték használni a Zoomot.

Szintén hasonló növekedést produkált, mint előző versenyzőnk, nagyjából január óta megduplázódott a részvények ára, és ezáltal a cég értéke is. Valószínűleg rekord bevételt értek el március és április hónapban. Ha valaki volt olyan szemfüles, hogy januárban megvette ezt a részvényt, szép profitot érhetett el vele. A jövőben pedig, mivel már semmi sem fog teljesen visszaállni a régi kerékvágásba, az online tér/home office még elterjedtebb lesz, mint a koronavírus előtt, szép jövő elé nézhet a Zoom is.

WALMART

Elképzelhető, hogy róluk még nem hallottál, viszont ha azt mondom Tesco, Auchan, Lidl, Aldi, akkor azonnal tudod mivel foglalkoznak. Ők Amerika legnagyobb kiskereskedelmi lánca az élelmiszertől az italokon át egészen a műszaki termékekig minden megtalálható náluk. Ami még durvább, hogy ha egy önálló ország lennének, nagyobb gazdaságuk lenne, mint Ukrajnának. Közel 2 millió ember dolgozik nekik, az annyi, mint ha egész Budapest egy cégnél dolgozna!

Ők is egészen jól átvészelték a koronavírus járványt, gondolj csak bele abba, hogy itthon milyen tömegek voltak az áruházakban. Kilószámra vásárolták fel az emberek az élelmiszert, lisztet, wc papírt. Ők pedig eladják ezeket a termékeket vagyis ebből keresnek pénzt.

Persze a vállalat méretéből következik, hogy nem tudják megduplázni az értéküket. Hiszen ha egy kis vállakozás vagy és ebben az évben 1 millió forintos nyereséget értél el, könnyedén jövőre elérhetsz 2 milliót. Egy több milliárdos nyereséget és forgalmat nehéz megduplázni, így nem is ez az elvárásunk. A januári részvényárakhoz képest májusra 10-15%-os nyereséget lehetett elérni. Ha ezt ahhoz viszonyítod, hogy közben a legtöbb részvény 20-30%-kal került lejjebb, vagyis ekkora veszteség keletkezett, ez a 10%-os hozam nem rossz teljesítmény.

Megtakarításról, befektetésről, tőzsdéről érthetően

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

0% spam, 100% pénzügyi tudás